MOME FAIR

A MOME Fair 2017-es indulása óta összesen 5 alkalommal került megrendezésre. Az egyetem épületének falai közül a Hadikba, onnan a Szimplába helyezték át a szervezők az eseményt, hogy a szélesebb közönséget, így a külföldi turistákat is elérjék. 2018. decemberben az Allee karácsonyi vásárán mutatkoztak be a tervezőszakos hallgatók. A MOME Fair keretei között a jövő tervezőgenerációjának lehetősége nyílik találkozni a vásárlóközönség tagjaival, a visszajelzésekből inspirációt meríteni, fejleszteni a stílusukat és építeni a személyes márkájukat is.

A szervezők – jelenlegi és végzett menedzserszakos hallgatók – nem titkolt célja, hogy az eseményen kiállító alkotókat új kapcsolatok kiépítésére, üzleti szemléletmód kialakítására ösztönözzék. Mindenkit arra buzdítanak, hogy termékeik mellett névjegykártyával, további munkáikat bemutató szóróanyaggal is készüljenek, hiszen a vásár kiemelt bemutatkozási lehetőség. Jövőbeli terveik között szerepel egy komplex tanácsadási rendszer kidolgozása, amellyel az árazás kialakításának támogatása mellett hosszútávú segítséget is nyújthatnak a pályakezdő tervezőknek.